Századfordulós lakás - modern elegancia

Nem könnyű meglátni a szépet, a különleges lehetőséget egy-egy tervezésre váró lakásban. Főként ott, ahol nagyon sok elvárásnak kell megfelelnie a lakberendezőnek. Ám minél nehezebb egy feladat, annál szebb a végén a győzelem.

Mikor Márton-Kováts Krisztina lakberendező megkapta a feladatot, hogy újítson fel, és ha kell, alakítson át egy századfordulós lakást, az első gondolata az volt: „Nagy kihívás lesz, de megoldható”. Meg kellett tartania a nagypolgári lakásokra jellemző eleganciát, kényelmet, ugyanakkor mindenképpen modern és praktikus lakás kialakítása volt a cél. A helyszín okozott némi fejtörést, – vagyis a lakás teljes stílustalansága, leromlott állapota – de kedvetlenséget végképp nem. Egy olyan lakberendező számára, aki szereti a kihívásokat, mindez nem jelenthet gondot. A lakásban régen, a nyolcvanas évek végén volt felújítás, amikor orvosi rendelőként funkcionált. Számtalan, válaszfallal felaprózott, jelentéktelen helyiség, sötét szobák, kicsi ajtók, fullasztó terek, elavult vezetékek.

Mindaz, ami nem túl gyakori álma néhány tulajdonosnak, ám bátor tervezőknek annál inkább. Végül a sok-sok falból csak a főfalak maradtak, innen folytatódhatott a lakás felújítása. Az első inspirációt maga a ház adta, ami felújítása miatt kívül-belül, régi pompájában tündökölt. Igényes, de nem giccses. Nagypolgári letisztultsága miatt mégis modern. A lakásban a gyönyörű, korabeli ablakok és a hozzájuk tartozó spaletták megmaradtak, csak felújításra szorultak. Ám az újszerű, stílustalan ajtók – a bejárati ajtó kivételével, amely korabeli volt – a szeméttelepre kerültek.

Az ajtónyílások mind magasságukban (2,7 m), mind szélességükben változtak (1,8 m hosszú vasgerendát helyeztek be statikai engedéllyel). A méretük a kétszeresükre nőtt. Valamennyi nagyon igényes, egyedi gyártású lett. Így az ablakokon beáramló fény megtalálta azokat a helyiségeket is, ahol nem volt ablak. Valamint a terek méltóságteljesebbek, elegánsabbak lettek. A hihetetlen belmagasság (4,5 m) lehetővé tette, hogy gipszstukkókat helyezzenek a plafon szegélyére, amely a századfordulón gyakori látványelem volt, valamint MDF lábazat kerüljön kialakításra. Adódott menet közben még egy kihívás, ugyanis a tulajdonos szerette volna, ha a nappali mellett két szoba és két fürdő kerülne kialakításra. Ez elvben azt jelentette volna, hogy ismét szűkíteni kell a tereket.

A lakberendező kiváló megoldást talált. A dolgozószoba melletti kisebb fürdő zuhanyzót kapott, míg a hálószobához kapcsolódó fürdő és gardrób különleges üvegfal mögé került. Így nem szűkítette be a teret, mert a hálószoba részévé vált, s a fényviszonyok is kedvezően alakultak. A lakberendező a földszíneket hívta életre, ami a barna, drapp, arany. Kiegészítő szín pedig a padlizsán és a fekete lett. A stílusbeli kontraszthatást nem csak a bútoroknál sikerült megvalósítania, de a falak és a padlózat esetében is. A gipszstukkós falakhoz öntött gyanta padlót álmodott Márton-Kováts Krisztina.

Belső udvar
A szépen felújított, hangulatos kút, a díszesen lerakott kockakövek, a harmonikusan ívelő, díszes, homokfúvott ab-lakok nagy hatást gyakoroltak a lakberendezőre.
Különösen a ház kettőssége. Míg a házon kívül a belváros, zajos és vibráló forgataga a domináns, addig az udvar a századforduló nyugalmát, békéjét, biztonságát tükrözi.
Az újonnan rendbe hozott műemlékház igazilá tványosság.

Nézőpont
Az alaprajz tájékozódásunkat segíti a lakásban. A piros pont(ok) azt a nézőpontot jelölik, ahonnan a lefotózott helyiséget látjuk.

Csendélet a kandallónál
Az újonnan épített kandalló tökéletes kiegészítője az antik, kovácsoltvas art deco parázsfelfogó, illetve fatároló, melyet egy balatoni kis faluban sikerült megszerezni. Tökéletes kompozíciót alkot velük a hatalmas tükör a KIKA-ból, valamint a Basic Collection stílusos Denver fotelje és Telescope lámpája. Az ezüst, a fekete, a fém és a natúr földszínek visszafogott 78 Családi ház eleganciát sugallnak.

Fényűző nappali
Mindenképpen olyan fekete bársony kanapénak kellett a nappaliba kerülnie, amelynek a háttámlája is szépen kidolgozott, hiszen a tér közepébe helyezve minden oldala szem előtt van (Basic Collection/Opium). Szembe került vele az IKEA-ból származó fekete komód, ami jól érvényesül az aranyszínű tapéta előtt. A kicsi bársony puff a kanapé tartozéka. A dohányzóasztal a Kare Design kínálatából való.

Finom részletek
Az éjjeliszekrény nem tartozik a szokványos bútordarabok közé (Basic Collection). Hatásában a fémszíneket idézi, sőt fel is erősíti azokat. Tökéletesen tükröződik rajta az IKEA lámpa
halványabb fénye. A párnák egyedi tervezésűek (HAKEN design), amelyek elegáns kompozíciót alkotnak a finom szövésû IKEA ágyterítővel.

Elegáns hálószoba
A központi részen elhelyezett HAKEN design által tervezett és gyártott, barnás bársony ágy virágmintás szegecsekkel díszített. A fényt és a fényűzést a bársony mellett az art deco hatású Basic Collection pad, illetve üvegborítású éjjeliszekrény garantálja. A nagypolgári érzést a KIKA ezüstös, kristályos lámpái tökéletesen visszaadják.

TV szekrény
A Balaton vidékéről származó sötétbarna szekrénybe gyönyörű homokfúvott üvegek kerültek századfordulós stílusban. Ideális a hálószobai tévé elrejtésére, hiszen sokan nem szeretik a tévé látványát, nem is beszélve a kábelekről. A port amúgy is magához vonzó elektromos berendezés is kevésbé porosodik.

A fürdőszoba
A klasszikus nagypolgári lakásokra az egyszerű, de mégis elegáns fürdő volt jellemző. Ezt sikerült visszahozni a HAKEN design által forgalmazott fürdőszobai berendezésekkel, csaptelepekkel,
burkolólapokkal, valamint gyönyörű, olasz dizájnerek által tervezett lámpákkal. A csillár kimondottan az eleganciát erősíti.

Különleges válaszfal
A másságot az igény teremtette. A lakberendező nem akarta szűkíteni a teret, ugyanakkor természetes fényt szeretett volna vinni a fürdőszobába, illetve a gardróbba. Hatalmas edzett üvegfalakat álmodott meg válaszfalak helyett, melyekre érdekes vonalvezetésű jégtapétákat helyeztek, nem mindennapi látványt nyújtva.

Az étkező
Itt a legimpozánsabb kellék, a bársonyos vonulatot követő Basic Collection/Minerva Black Velvet tükör 2,5 m-esszélességével, valamint a Basic Collection/Vincent van Gogh székek.
A kis kerek asztal eltér a megszokott ebédlőasztaloktól, de tökéletesen harmonizál a székék íves vonalvezetésével.

Modern konyha
A konyhabútort a HAKEN design munkája fémjelzi. Különlegessége a csempét helyettesítő vastag, színezett edzett üveg, amely nemcsak összhangban van a szépen kimunkált, fényes felületű konyhabútorral, hanem könnyen is tisztítható. Valamennyi beépített gép Teka márkájú. A stílusában illeszkedő bortartó pedig IKEA.

A kétfunkciós dolgozó
A szoba kialakításánál figyelembe vették, hogy vendégek is jöhetnek. Így a Basic Collection/Ananta kanapé többek között erre is szolgál. A letisztult vonalvezetésű, szigorúbb hatású bútor szintén HAKEN design. Tökéletes kiegészítője a puha felületű IKEA szőnyeg. Remek választás a kanapéhoz tartozó Kare Design üvegasztal.

Meghitt dolgozósarok
Az egyszerű, modern formájú HAKEN design íróasztal és a Basic Collection/Sign, újszerű art deco széke tökéletes párosítás. A szék nemcsak dekoratív, hanem a kényelmet is kiszolgálja.
Nyers színű bőrülőkéje, és a bútorok barnás árnyalatú színvilága a lakásra jellemző földszíneket folytatja. Ízléses, egyszerű, polgári.

Szöveg: Szurmik Anikó | Fotó: F. Tóth Gábor

Lakberendező:
Márton-Kováts Krisztina
+36.70.366.1343
www.haken.hu

hostgator and ipage are top rated hosting companies, which focus to provide quality web hosting service.

Copyright (c) 2011, HAKEN design belsőépítészeti stúdió
1072 Budapest, Nagy Diófa u. 30-32.
www.haken.hu

Honlapkészítés: stencil.hu