Kényelem és luxus találkozása

Néha jól esik kedveskedni magunknak egy kellemes illóolajosfürdővel, esetleg szaunával. Az ilyen otthoni élvezetet fokozza a szemet gyönyörködtető fürdőszobai berendezés. Ez legalább annyira hozzájárul a tökéletes kikapcsolódáshoz, mint maga a simogató víz vagy a meghitt világítás.

Praktikus fürdőszobaszekrény
Elkerülhetetlenek az olyan alkalmatosságok is, mint egy fürdőszobai szekrény. De ha már szekrény, akkor legyen egyedi, praktikus és anyagában szép (HAKEN design). A praktikuma ennek a szekrénynek nemcsak abban áll, hogy jól lehet pakolni bele,
jó az elosztása és mélysége, hanem abban is, hogy felfüggesztése okán könnyebben takarítható a fürdő. Ami egyébként, valljuk
be nem egy hátrány, hiszen a fürdő könnyen koszolódik, főként, ha gyerekek is vannak. A fényes sima felületen pedig kevésbé tapad meg a por. A szekrény zebránó anyaga jól harmonizál, sőt ki is emeli a fürdő burkolatát. A minimál jegyeket hordozó szekrények, s a mosdó és fajansz (Ekko Fatto Kft.) letisztult formái együtt a luxust, sőt igényességet erősítik.

Kerámia mosdótál
Egy csillogóan fényes felületű fürdoszobához nem is illene más, mint egy tökéletesen megtervezett (formailag és anyagában) kerámia mosdó (Ekko Fatto Kft.). Gyönyörű, letisztult, magasfényű. Tojás formája megtöri az egyenes, szögletes formákat, akárcsak a csap íves vonala. Érdekes megoldás szekrényen való elhelyezése, ami eltér a már bevált szokásoktól (középen,
szimmetrikusan). A csaptelep elhelyezése a mosdóhoz és szekrényhez képest is egyedi. A mosdó és a csaptelep is bal oldalra helyezi a hangsúlyt. A mosdó lefolyójának kiképzése is különleges. Követi a a mosdó íves mélyüléseit. Egész megjelenésében egy csiszolt kavicsra emlékeztet. Talán még azt is mondhatnánk, hogy egy kis zent ad hozzá a minimalista stílus letisztultságába.

Stílusjegyek
Színek: Megjelennek mind a meleg, mind pedig a hideg színek, így teremtve meg az egyensúlyt. Visszafogottabb színekről lévén szó, tökéletes képviselője a minimál stílusnak.
Burkolat: Az apró mozaikos és a sima felületu csempe nemcsakilleszkedik, hanem fényes csillogásával melegséget kölcsönöz a
fürdoszobának. A ragyogás a fémet helyettesíti, ami szintén stílusjegy. A modern, minimalista lakások elkerülhetetlen kelléke.

Modern, dizájnos csaptelep család
A HAKEN design által forgalmazott csaptelepekíves vonalvezetésükkel pici nőiességet, lágyságot visznek az amúgy szögletes
minimalista jellegetképviselo bútorok közé. Karos megoldásával a csap kezelhetobb akár gyermek van a háznál, akár megsérült
a karunk. A geometrikus vonalak közé jobban illeszkedik, mint elforgathatós változata.

Törölközoszárító más stílusban
Bátraké a szerencse. Merjünk mást és különlegeset álmodni fürdoszobánkba, legyen az akár csak egy fűtőtest. A törölközőtartó és szárító (Ekko Fatto Kft.) nemcsak krómozott anyagával és letisztult formaiságában nyújt mást, hanem abban
is, hogy a ráhelyezett akasztók, különféle darabok elhelyezésére adnak lehetőséget. Önmagában is tökéletes dekorelem: harmonizál a fürdoben elhelyezett többi tárggyal, legyen az a csaptelep, WC-kefe tartó, esetleg a zuhany fénylő üvegfelülete.

Takarékos nyomólap
Egy minimalista stílusban kivitelezett fürdoszobához nem illeszkedik egy hagyományos kivitelezésű szerkezet (látszó és öblítőtartályos megoldás). A tartály így a falban került elhelyezésre. A nyomólapos, rejtett tartálynak nemcsak az az előnye, hogy könnyen kezelhető és takarékosan kezeli az öblítést. A felület tisztítása is sokkal kényelmesebb.

Porcelán WC és bidé
A WC és bidé kiválasztásánál is gyakran eshetünk gondolkodóba. A választék végtelenül széles. Vannak hagyományos álló típusúak és klasszikus megjelenésű függesztett alkalmatosságok is. A modern és minimalista jegyeket hordozó WC és bidé már többnyire csak felfüggesztett. Itt is találkozhatunk oszlopra emlékezteto, tojás-, henger alakú és kissé lekerekített formákkal. Jelen esetben mind a két fürdoszobai „edény” (Ekko Fatto Kft.) tökéletes harmóniában van a mosdóval, hisz valamennyi egy egységes masszív tömbnek tunik, mintha a természet így hozta volna létre odakint a nagy vadonban, és a szél és a víz munkálta volna őket.

Jó tudni!
Egy minimál fürdoszobában minél kevesebb tárgyat helyezzünk el, sőt minél kevesebbet helyezzünk a földre. Törekedjünk az egyszeruségre.
A harmóniát és a letisztultságot tovább erősítik a pasztell színek és a finom árnyalatok, valamint a króm és a fényhatások. A finom üvegfelületek pedig térelválasztók ugyan, de áttetsző felületükkel nem vesznek el a térből. Éppen ezért könnyedek és légiesek.

Családi ház 2010/5. szám

Lakberendező:
Márton-Kováts Krisztina
+36.70.366.1343
www.haken.hu

hostgator and ipage are top rated hosting companies, which focus to provide quality web hosting service.

Copyright (c) 2011, HAKEN design belsőépítészeti stúdió
1072 Budapest, Nagy Diófa u. 30-32.
www.haken.hu

Honlapkészítés: stencil.hu