Gáspár Annamária / Barabás villa 2018. OKTÓBER 17 - NOVEMBER 18.
Amikor először láttam a képeit az AMIKOR galériában az Aranyélet kiállításon
egyszerűen tudtam, egyértelmű volt, hogy egyszer lesz nekem is Tőle festményem. Szeretem a képei hangulatát, a témáit, a színeit, ránézek és tudom, hogy az élet szép, ahogyan a tegnapi kiállításon is elhangzott: A boldogság csak döntés kérdése…
Ennyi. Ilyen egyszerű. Örömet okoz. Bearanyozza a napom.
Az első kép Annamaritól egy belvárosi irodába került, klasszikus nagy tér, 4,5 m belmagassággal. Szerencsés vagyok, teljesen szabad kezet kaptam a berendezésénél, kevertem új bútorokat régiekkel, ebben az eklektikus térben pedig nagyon jól érvényesülnek a nagyobb festmények. Nem tájképek, vadászat, romantikus vacsora, gyümölcstállal stb, semmi esetre sem, az nem az én vonalam, inkább azt szeretem, ha valami kicsit szemtelenül megragad. Innen az inspiráció: nagyon belváros, fontos emberek, hibátlan öltönyökben, ahová szerintem elengedhetetlen egy mosoly, mielőtt nagyon komolyan vennék az életet. Ehhez tökéletesen illik az első kép Annamaritól:
„Gáspár Annamária alkotásainak többsége "talált" nőket vagy az őket körülvevő szimbolikus tárgyakat, tereket jeleníti meg – ihletforrásai még az európai és ázsiai utazásai. Témaválasztásának intimsége és a fotórealizmus személytelenségének kettőssége jellemzi munkáit, valamint megjelenik a női sztereotípiákkal való ironikus játék is. Munkáira nagy hatással van a popkultúra, az amerikai és európai fotórealizmus, valamint a japán vizuális hagyományok.A képek vidám lazasága könnyen megtévesztheti a felületes szemlélőt, eltereli figyelmünket a részletek gazdagsága mögött megbúvó valóságról, a lét elviselhetetlen könnyűségéről.”
Később a saját otthonom következett. Szeretem a színeket, izgalmas ahogyan kiegészítik egymást, vagy ahogyan a kontraszt megváltoztatja az összhatást. Tudtam, hogy zöld kanapém lesz és szürke falam, eddig könnyű volt, viszont a kiegészítőkkel nehezebb volt a feladatom, nyilván otthon sem szeretem az unalmas dolgokat, szóval így sikerült:
Amikor eljönnek hozzám a barátnőim, egy pohár finom bor mellett „szinkronizáljuk” a hölgyeket, mindenki kiválaszt egyet és mehet a beszélgetés, ennek a vége pedig óriási nevetés.
Nekem ilyen, amikor egy festmény örömet okoz.
Vártam ezt a kiállítást nagyon, kíváncsi voltam, ráadásul kinéztem egy képet, a pörgős szoknyás asszonyokkal, de mire megkérdeztem, már elkelt. Szerencsés a tulajdonosa, ezúton is gratulálok Neki!
A kiállítás még NOVEMBER 18-ig megtekinthető, ha van egy kis időtök, mindenképp menjetek el megnézni!